Köszöntünk oldalunkon!


Anya és két lánya készítjük a csodás termékeket. 

Én már a horgolás alapjait kicsi koromban édesanyámtól és nagymamámtól tanultam, de 2019-ben szerettem bele igazán az amigurumik készítésével, az első sete-suta kis szamarammal kezdtem és attól fogva nem volt megállás. Imádom a figurákat, ahogy életre kelnek a horgolótű alatt, néznek a kis csillogó szemeikkel és igen adok mindenkinek szivet, minden figurámba rejtek egy kis horgolt szivet. ❤

Viktória a középső lányom cukrász, mindig is fogékony volt a kreatív kézműveskedés iránt, horgolni már iskolás korában tudott, de ő is egy pár éve szerelmesedett bele a cuki amigurumi figurákba, a kisebb figurák és a japán mesefilmek szereplőit készíti Nektek sok szeretettel. 

Ök nem csak egy plüssök, ők vigasztalnak, nyugtatnak és mosolyt csalnak az arcokra.
A babáknak fejlesztik az érzékszerveik kialakulását, a tapintást a színek felismerését.

Fogadd szeretettel őket, ha egyet megvásárolsz, örökbe fogadsz! Okozzanak olyan örömet, mint amilyen szerettel horgoltuk Nektek! ❤

Nikoletta a legnagyobb lányom miután megszületett kisfia, azután kezdett gyönyörű személyreszóló cumi és rágcsaláncokat készíteni. Színes figurákkal, szilikon gyöngyökkel teszi a kisbabák mindennapi életét mosolygóssá, megkönnyítve a fogzás nehézségeit. Fő szempont a biztonság, minden láncot aprólékos gondos csomózással és élelmiszer minőségű, káros anyagoktól mentes alapanyagokat használ.

Bízom benne elnyeri tetszéseteket a sok cukiság, amit szívből, szeretettel ajánljuk Nektek!

Ha valamit nem találsz, írd meg és elkészítjük! :)

Paula, Niki, Viki